Milyen házat építsek? – Útmutató háztípusokhoz

June 19, 2018

 

Ezt a bejegyzést egy nagyon aktuális kérdéskörnek szeretnénk szentelni. Tavasszal és nyáron sokan vágnak bele az építkezésbe és a telekvásárlás után a legfontosabb döntés, hogy milyen típusú legyen álmaink otthona. A hagyományos falszerkezetek mellett ma már egyre elterjedtebbek a modern technológiával épült, valamint az öko és alternatív házak. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani a különböző háztípusok tisztázásával, először csak pár szóban, majd a későbbi posztokban egyesével, részletesebben is foglalkozunk a szerkezet fajtákkal, előnyeikkel, hátrányaikkal és hasznos tippeket is adunk.

 

 

TÉGLA

 

A téglából épített házaknak mai napig nagy hagyományuk van, habár ez a tégla már nem az a tömör kis- vagy nagyméretű falazó blokk, amit anno használtak az építő iparban. Manapság már jól szigetelő, hanggátló, üreges, égetett kerámia téglából építik a falakat. Egy téglaház felépítése hosszabb ideig tart, mert az egyes munkafázisok között a szükséges technológiai szünetet be kell tartani. Mind a betonozással, falazással és vakolással sok víz kerül a szerkezetbe, aminek ki kell száradnia, így a kivitelezési ideje minimum 4-5 hónap. Hagyományosan vasbeton födémmel készülnek, de egyre elterjedtebbek a könnyűszerkezetes födémek is.

 

 

 

 

YTONG

 

 

Az YTONG házak kivitelezési módja majdnem ugyan az, mint a téglaházaké, csak égetett tégla helyett porózus YTONG elemekből épül. Ebben az esetben egy méretpontos szerkezetről beszélünk, így nem szükséges vakolni, csak glettelni kell. Mivel habarcsot használnak a falépítéshez, nem kerül annyi víz a szerkezetbe, mint a hagyományos téglaházak esetében. Vigyáznunk kell, hogy nem szakszerű építés esetén hajlamos a repedésre. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VÁLYOGHÁZ

A vályogból készült ház a legnagyobb múlttal rendelkező technológia. Ma már nem a hagyományos módon építik a vályogházakat, hanem vályogtéglából, ugyanis Magyarországon csak így engedélyezett.

 

 

 

DOMBHÁZ

 

 

Félig vagy teljesen a földbe épült ház. Magyarországon is megtalálható építési forma, habár jellemzően inkább a szélsőséges időjárású országokban alkalmazzák, kedvező hőtartó képessége miatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZALMAHÁZ

 

A ház alapja könnyűszerkezetes vázszerkezet, amit kis méretű kocka szalmabálák töltenek ki. Kívül-belül agyagvakolattal borítják, aminek előnye, hogy időjárás és tűzálló. Leginkább a könnyűszerkezetes és vályogház ötvözete.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

RÖNKHÁZ, GERENDAHÁZ

 

Tömör fából épülnek - a rönkház kör alakú rönkökből, a gerendaház pedig szabályos fűrészelt gerendákból. Minimum 21 cm vastag rönknek kell lennie. Kivitelezése elég gyors.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KÖNNYŰSZERKEZETES 

 

Ha a könnyűszerkezetes technológiáról beszélünk, alapvetően 2 típust kell megemlíteni: vannak az úgynevezett készházak és a helyszínen szerelt verzió. Szerkezetét tekintve lehet acél- vagy favázas. Kezelt fával dolgoznak, ami nem vetemedik, nem deformálódik és tűzálló.

Készházaknál a megtervezett ház falait üzemben legyártják, a kész elemeket, miután a telkünkre szállították, daru segítségével rakják össze.

A helyszínen szerelt verziót helyben állítják össze: a fa- vagy acélváz szerkezetet kívülről OSB lappal burkolják, belülre pedig gipszkartont vagy igény esetén szintén OSB lapokat tesznek. Ezek közé pedig hőszigetelést és a párazáró fóliát tesznek.

 

 

 

 

MOBILHÁZ

Alapvetően könnyűszerkezetes ház, amit kamionnal lehet szállítani. Egy szintesek - általában 20 és 80 m2 alapterületűek és könnyen ráköthetők a közművekre.

 

 

Mindegyik technológiának megvannak az előnyei és hátrányai, de ami a legfontosabb, hogy bármelyik típust is válasszuk, a minőségi anyaghasználatra kell törekednünk, annak érdekében, hogy hosszú távon tudjuk élvezni álmaink otthonát. 

 

További képek itt, itt és itt.

Please reload

Legújabb bejegyzéseink

Polgári lakás Budapest szívében

April 5, 2020

Milyen házat építsek? - A "gyorsház"

October 30, 2018

Milyen házat építsek? - A tégla

August 29, 2018

1/1
Please reload

Tagek

Please reload

©2018 by Lagom Home Studio